Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Az én gazdaságom from jovonkinfo on Vimeo.

 

 

Dr. Ángyán József egyetemi tanár, intézetigazgató előadása a Civil Akadémián 2008. január 31.-én.

 

 Egy közbeszúrt VÉSZKIÁLTÁS:

MONSANTO
 
Az egyik legnagyobb horror vizióm valóságra vált: már itt a MONSANTO Magyarországon. Pillanatokon belül vége lesz a még ha romokban is heverő, de GMO (Gén Manipulált Organizmus) által nem fertőzött magyar termőföld, és mezőgazdasági termékeknek.
 
Monsantonak nagyon ellentmondásos a múltja: tőlük származnak a valaha eladott legmérgezőbb termékek amelyeket mindig félrevezető jelentésekkel igazoltak. Összejátszás, korrupció, zsarolás az üzleti politikájuk. Mára a genetikailag manipulált termékek a fő profiljuk, sőt szabadalmuk van a világ élelmiszer-ellátására. Ez ijesztő, és az agresszív stratégiájuk, mélységesen fenyegető az egészségügyre, a környezetvédelemre, és a gazdaságra.A gazdákat, akik a Monsanto által gyártott magokat vetik el, függővé teszik, ugyanis a génmanipulált növényből, nem lehet magot elrakni következő évre, így minden évben rá lesznek kényszerülve, hogy a Monsantotól vegyék a magokat. Indiában százak lettek öngyilkosok, akik a génmanipulált kendert vetették földjükön, az egész termés eladhatatlan lett, allergiás reakciót váltott ki,mivel a gén manipulált kenderbe már bele van \"szerkesztve\" a kártevőket elpusztító !
  méreg.Ez csak egy példa.
 
Ugyanakkor Bill és Melinda Gates, (a Mikrosoft allapítója) a Rockefeller Alapítvány
 
Monsanto Corporation, Syngenta Alapítvány és Norvég kormány, együttesen pedig létrehoztak egy alapítványt, amely a természetes, vetőmagok tárolására, megőrzésére alakult.
 
A \"sarkvidéki Svalbard Vetőmag deponáló\" egy olyan egyedülálló földalatti nemzetközi vetőmag tároló, ami mélyen eltemetve fekszik a fagyasztott hegyoldalban, közel a norvég Longyearbyen városhoz.. Védelmet nyújtva a természeti katasztrófákkal szemben.
 
A létesítmény építése, üzemeltetése a fent említett személyek finanszírozzák. Az alapítvány neve Global Crop Diversity Trust (GCDT)
 
Érzi valaki az ellenmondást a logikában? Illetve nincs is ellenmondás, nagyon is egyértelmű terv szerint működnek. Ránk az általuk kotyvasztott, laboratóriumban manipulált ételt forszírozzák, ők meg vigyáznak arra, hogy maradjanak még nekik, azaz a kiválasztott \"elit\" számára, Isten és a természet által alkotott étel.
 

Fordította: László Erika

 

Az előadás:

 
Mindenek előtt köszönöm szépen a fölkérést. Végignézve a Civil Akadémia programfüzetét, bevallom, olyan rangos neveket találunk ebben a sorban, hogy – őszintén szólva – zavarban vagyok. Hogy kerülök én erre a fórumra? De nagyon köszönöm, hogy itt lehetek, mert azt hiszem, hogy az agrárium és a vidék helyzete olyan súlyos, hogy ebben a sorozatban is érdemes külön foglalkoznunk vele. Azért is örülök a meghívásnak, mert ezek az alkalmak szükségesek ahhoz, hogy egyáltalán tovább folytassuk. Ilyenkor gyűjt az ember erőt, kitartást, hitet a folytatáshoz, várakozva arra az eljövendő időszakra, amikor komolyabban tehetünk is valamit azért, hogy ne úgy történjenek a dolgot, mint amiről én itt most szeretnék beszélni.
 
 
 
Amikor a témakörben és a címben megállapodtunk tán egy jó évvel ezelőtt, akkor is sejthető volt persze, hogy az agrárium és a vidék ügyeit nehéz lesz úgy megérteni, ha a tágabb környezetéről nem beszélünk. Az azóta eltelt egy év ebben csak megerősített, és ezért – szíves engedelmükkel – úgy próbálnék az agráriumról beszélni, hogy közben, ha megengedik, elmondanám az általános helyzetről is a magam olvasatát. Készséggel elfogadom, hogy a mondandóm valószínűleg sok szubjektív elemet hordoz, egy speciális értelmezése a mai helyzetnek, de abban reménykedem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a gondolatsorral, amit itt most szeretnék önök elé tárni.
 
 
 
 
 
A cím: Az agrár- és vidékpolitika aktuális kérdései (folyamatértékelés, helyzetelemzés és teendők). Mi is az a folyamat, ami körülöttünk zajlik? Mi is az a helyzet, ami körül vesz bennünket, amiben az agrárium és a vidék meg szeretne maradni?
 
 
 
Először talán a folyamatról, ami körülvesz bennünket.
 
 
 
Engedjenek meg itt mindjárt az elején egy olyan megjegyzést, amellyel azokat a véleményeket is egy picit kritizálni szeretném, amelyek szerint a jelenlegi kormány nem kormányoz. Ezek nem tudnak kormányozni, alkalmatlanok a kormányzásra – hallani gyakran. Azt hiszem ennél sokkal rosszabb a helyzet.
 
 
 
Bizonyára lehet arra is találni sok-sok példát, hogy ostobaságok, megmagyarázhatatlan dolgok történnek az országban. Azt hiszem azonban, hogy ennél rosszabb a helyzet, és az az érzésem, hogy a nézőpontunk, ahonnan figyeljük a kormány tevékenységét, az nem biztos, hogy jó. Egy – hogy mondjam – naiv, jóhiszemű, de persze teljesen természetes nézőpontról figyeljük mi az eseményeket. Az állam eredeti feladataiból indulunk ki, hogy tudniillik annak a közjót kellene szolgálnia. És ha a közjó oldaláról vizsgáljuk az intézkedéseket, sokszor nem értjük: honnan jöhet valakinek ilyen vagy olyan – őrültnek látszó – ötlete. Az az érzésünk támad gyakran, hogy az Isten elvette a józan eszüket.
 
 
 
Azt gondolom azonban: nézőpontot kell váltanunk, hogy helyesen értelmezzük, megértsük a helyzetet. Lehet, hogy erős lesz ez az értékelés, de azt gondolom, hogy a pontos diagnózis – még, ha fájdalmas is – akkor is messzebb visz a megoldás keresésében, mint hogyha nem akarunk, vagy nem merünk szembenézni a valósággal. Én tehát azt gondolom, hogy itt nem arról szól a történet, hogy egy olyan társaság irányítja a mai Magyarországot, amely alkalmatlan arra a feladatra, amire vállalkozott, hanem egyszerűen arról van szó, hogy mások az érdekeik, a céljaik.
 
 
 
Én – talán megszokták – igyekeztem máskor is őszintén, egyenesen beszélni, és elmondani a saját véleményemet. Ráadásul magunk közt vagyunk, az EchoTV jóvoltából csak az ország nyilvánossága vesz körül bennünket, tehát nyugodtan beszélhetünk a dologról. Az én személyes olvasatom szerint – határozottan szeretném mondani – nem a közjó, hanem a zsákmányszerzés szemszögből kell megvizsgálni a lépéseket, a kormány intézkedéseit. Itt nyilván nem fogok tudni ezzel az értékeléssel kapcsolatban mindent bizonyítani. Már csak a rendelkezésemre álló idő sem teszi ezt lehetővé. De egy gondolatsort azért szeretnék végigmondani, és majd ehhez hozok néhány példát és alátámasztó érvet.
 
 
 
Az én olvasatom szerint az eredeti tőkefelhalmozás zajlik Magyarországon. A megkésett vadkapitalizmus, ahol is az dől el hosszú időszakra, hogy ki lesz fenn és ki lesz lenn. Ez ilyen egyszerű. Azt hiszem, minden nép, minden ország életében volt egy olyan időszak, amikor ezek a dolgok eldőltek. A jobb sorsú népek ezen régen túlestek. Mi most tartunk ott, hogy ez a folyamat zajlik itt körülöttünk, annak minden mocskával. Ez az az időszak, amit pl. Amerikában Rockefeller – ha jól idézem – úgy jellemzett, hogy csak az első 1 millió dollárt ne kérdezzétek, a többi az már majd rendben lesz. Most gyűlnek össze az első 1 milliárdok, 2 milliárdok, 10 milliárdok. Úgy tudom tehát a helyzetet értékelni – anélkül, hogy ezt részletezném –, hogy egy mohó zsákmányszerző csoport eredeti vagyongyarapítása, az új „elit\" dinasztiáinak a megalapozása zajlik Magyarországon. Ehhez ez a társaság a korábbi kapcsolati tőkéj!
  t és azokat a bennfentes információkat használja föl, amelyek ilyen változó, zavaros helyzetben kiválóan alkalmasak a magánvagyonok gyarapítására. Addig ér valamit az információ, amíg kevesen tudnak róla. Ez egy olyan alapelv, amit a zsákmányszerző „elitek\" pontosan ismernek, és tudatosan alkalmaznak. Ezért történhetett meg, hogy pl. az Európai Unióhoz is úgy csatlakoztunk, hogy a nép mit sem tudott arról, mi történik körülötte. És azóta is azt éljük meg folyamatosan, hogy a lépések ismeretlenek, azok hatása nem világos, következményei beláthatatlanok a nép számára.
 
 
 
Melyek a forrásai ennek a zsákmányszerzésnek, mi a préda, így is mondhatnánk?
 
 
 
Három nagy kört szeretnék itt szóba hozni, és az e körüli játszmákról néhány példát szeretnék elmondani.
 
 
 
Az egyik kör a nemzet vagyona. Azért mondom, hogy a nemzet vagyona és nem állami vagyon, mert az állam nem tulajdonosa hanem csak megbízott kezelője annak a vagyonnak, amit a nemzet generációk hosszú során felhalmozott. Ez egyébként az egyik alapja annak az alkotmánybírósági beadványunknak is, amelyben kifogásoljuk az állami vagyonról szóló törvényt.
 
 
 
Ha már itt a vagyontörvénynél járunk, nézzük meg, hogy hogyan készíti elő ez a vagyontörvény ennek a zsákmánynak a megszerzését. Nem akármilyen összegről van szó. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökének parlamenti meghallgatása kapcsán 10.000 milliárd forintról esett szó. Ha a három nagy vagyonelemet – tehát a kincstári vagyont, ami az állam működésének infrastruktúráját adja, továbbá az állam vállalkozói vagyonát, ami az ÁPV Rt.-nél és a földet, ami a Nemzeti Földalapnál volt – összeadjuk, ha tehát ezt így együtt kezeljük – márpedig ez a törvény most már egy szervezet alá hozza be ezeket a nemzeti vagyonelemeket –, akkor „könyv szerinti\" értékük 10.000 milliárd Ft. Ismerjük, hogy hogyan kell „ócsítani\", hogy utána meg lehessen bagóért szerezni a közös vagyont, bocsánat a szlengért, a kifejezésért. Amilyen tanulmányokat én azóta láttam, azok olyan 50.000 milliárd Ft vagy !
  afölötti összegről beszélnek, amely még mint nemzeti vagyon az állam kezelésében van. Ez egy akkora összeg, hogy bizony az ingerküszöböket még ebben az uralkodó multimilliárdos körben is eléri. Ezért már érdemes a törvényeket is úgy alakítani, hogy könnyebb legyen ezekhez a vagyonelemekhez hozzájutni. Nos ezt megtette a vagyontörvény, amikor is kivonta a Parlament hatásköréből a nemzeti vagyon feletti felügyeletet. A miniszterelnöknek, illetve közvetlenül a pénzügyminiszternek a hatókörébe utalta a nemzet vagyona feletti rendelkezés jogát úgy, hogy a parlamentnek erre semmiféle ráhatása nincs.
 
 
 
Egy picit beszéljünk arról, hogy hogyan működik ez a rendszer. Létrehoztak a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács alatt egy zártkörű részvénytársaságot, amelynek a vezérigazgatója a törvény erejénél fogva 500 millió forintig saját hatáskörben dönthet arról, hogy kinek, mit ad el ebből a nemzeti vagyonból. Megkérdeztem a Pénzügyminisztérium képviselőjét a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának ülésén, amikor ezt a törvényt tárgyaltuk: és tessék mondani, ezt hányszor teheti meg naponta? Azt mondta, hogy nem szabad e tekintetben korlátozni a kormány mozgásterét. Aztán megkérdeztem, hogy tessék mondani, ugyanazzal az érdekeltséggel kapcsolatban hányszor teheti meg? Ezt sem szabad korlátozni, mozgásteret kell a kormánynak biztosítani ahhoz, hogy okosan használja ezt a nemzeti – vagy a kormány szóhasználatával állami – vagyont. Vagyis csak az „ínhüvelygyulladás\" akadályozhatja meg a vezérigazgató urat a!
  bban, hogy ezt a közös vagyonunkat ne sikerüljön gyorsan magánvagyonná transzformálni. Aki egyébként a volt pénzügyminisztériumi államtitkár, egy fiatalember, akinek nyilván komoly megrendelései lesznek, mert ez az 50.000 milliárd forint pestiesen szólva nem semmi. Azt gondolom, hogy ez a törvény a kereteit teremti meg a végkiárusítás gyorsításának, a zsákmányszerzésnek, a nemzeti vagyon megszerzésének és magánvagyonná alakításának.
 
 
 
A közpénzek jelentik a másik zsákmánykört. Nevetséges az a vita, amit időnként Bajnai Gordon folytat azokkal, akik kifogásolják, hogy hogyan történik a közpénzek elköltése. Azt mondja, hogy a korrupciós ügyekben európai pénzek nincsenek. Ebből a szempontból gyakorlatilag mindegy, hogy európai vagy hazai pénzről van szó. Ugyanúgy közpénz az európai pénz is, azt is mi magunk adjuk össze. A közpénzek fontos zsákmányelemet jelentenek. Nem akármekkora tételről van szó. Az egészségügynél látjuk, hogy egyedül annak 1500 milliárd Ft az éves kasszája. Tehát nem akármekkora kasszákról, a költségvetési pénzekről van itt szó. És az az ember benyomása – anélkül, hogy ezt most részletezném –, hogy ezeknek a közpénzeknek az elköltése egyenirányított: az erőseket tovább erősíti, a gyengéket pedig távol tartja a forrásoktól.
 
 
 
Én erre csupán egy példát szeretnék itt mondani. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program egy olyan úgynevezett „életképességi határt\" állapít meg a forrásokhoz való hozzájutásra, aminek következtében például a modernizációs forrásokra az összes gazdasági egységnek csak a fölső 6,8 %-a adhat be egyáltalán pályázatot. Nem az, hogy nyerhet, ennyien nyújthatnak be pályázatot. A többiek, a kis és közepes családi vállalkozások, az őstermelők és a részfoglalkozású gazdálkodók, a mezőgazdaságban tevékenykedők több mint 90 %-a távol tartatik ezektől a forrásoktól, mert hogy életképtelennek minősíttetik.
 
 
 
Van egy harmadik kör is. Az úgynevezett gyengébbeknél még fellelhető erőforrások köre. Ha már a mezőgazdaságról beszélünk, akkor ebbe a körbe elsősorban a föld tartozik. Gyakran halljuk: de kár, hogy a rendszerváltás után szétverték a mezőgazdaságnak azt a jó birtokszerkezetét, mert hogy széthordták ezek a magyarok a földet. Valószínűleg ez a szerencsénk, mert különben már rég részvénytársaságok kezében lenne az egész. Legalább most még az emberek kezében van az a föld, amit már régen tőkés társaságok vittek volna el, hogy ha 1400 tsz-nél és 100 állami gazdaságnál marad, mint annak idején, az 1980-as évek végén volt. Én készséggel elfogadom, hogy egyszerűbb lett volna ezt a dolgot rövid úton lerendezni, ha nem hordják szét az emberek a földet. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kárpótlás az egy minden tekintetben jól sikerült és minden kritikát kiálló folyamat volt. De hogy ma 714 ezer eg!
  ységben van ez a mezőgazdaság, ez zavaros viszonyok közt bizonyos értelemben még védelmet is jelenthet a földnek. Minden esetre ebből a szempontból azért lényeges a kérdés, mert úgy tűnik, hogy ezek az emberek, akik megszerezték a földet és nekiálltak gazdálkodni, ők a zsákmányszerzés útjában vannak. Ezek az emberek szeretnének ebből megélni, mások viszont spekulálnak. Ennek a spekulációnak az az alapja, hogy 2011-ben kénytelenek leszünk megnyitni a földpiacunkat a külföldi tőke előtt, és a mai földárak várhatóan gyorsan a 10-30-szoros osztrák vagy német földárak közelébe emelkednek. Az ebből a földárkülönbségből remélt extraprofitot már a hatalomközeli, bennfentes spekuláns csoport akarja zsebre vágni. Ennek áll útjában a magyar gazdatársadalom. Vagyis az történik az én olvasatomban, hogy elindult ennek a gazdatársadalomnak a kivéreztetése, hogy önként mondjon le arról a kevésről is, amit a rend!
  szerváltást követően megszerzett.
 
 
 
De hogyan lehet ezt elérni? Mondok egy példát: a Nemzeti Földalap példáját. Ezt annak idején azért hozta létre még az Orbán-kormány, hogy csereföldalapot biztosítsunk a birtokrendezéshez, hogy értelmes birtokokat – természetesen magángazdaságokat, családi gazdaságokat – tudjunk összerendezni. Nos a mai kormány egészen másra – a széthordott földek ismételt összegyűjtésére, államosítására, majd tőkés társaságokhoz irányítására – használja ezt a Nemzeti Földalapot. Itt van például a Földért Életjáradékot Program, mint a földek visszagyűjtögetésének egyik alapeszköze. Ez a program azt mondja, add ide a földedet, kapsz érte tőlem életjáradékot. És ha kellőképpen megszorítják a gazdát, ha semmiféle perspektívája nincs, még örül is, és hálás is azért, hogy egy ilyen lehetőséget felajánl neki a kormánya, az ő állama. De Európában van ám ehelyett más is, amit Magyarország – bár 200!
  4. május 1-jével, az EU csatlakozással megtehette volna – szándékosan nem indított.
 
 
 
Az Európai Unió ismeri a vidékfejlesztésen belül a családi gazdaságok megerősítésének olyan eszközeit, mint a fiatal gazdák induló támogatása és az idős gazdák korai nyugdíjazása. Arról szól a történet, hogy ha egy gazda elér egy bizonyos életkort (ez általában 55 év), dönthet úgy, hogy a piacos, árutermelő mezőgazdaságot befejezi. Átadja valakinek a közvetlen rokonságban – általában saját fiának, lányának, menyének, stb. – a birtokát. Ha kötnek egy megállapodást, amelyben a fiatal – akinek 40 év alattinak kell lennie – vállalja, hogy legalább 5 évig folytatja a gazdálkodást, és 10 évig nem idegeníti el a birtokot, vagyis folytatja a gazdálkodást, akkor ezzel a megállapodással a fiatal jogosulttá válik a fiatal gazda induló támogatására. Ez ma 10 millió forint nagyságrendű vissza nem téritendő beruházási támogatás, amivel megújíthatja a birtokot, perspektívát adhat a saját gazdálkodá!
  sának, a saját ízlése szerint alakíthatja tovább a gazdaságot. Az idős gazda pedig ugyanezzel a megállapodással jogosulttá válik az idős gazda korai nyugdíjazására vagy ahogy ma nálunk nevezik, a gazdaságátadási támogatásra. Megtarthat bizonyos földterületet, amin a saját szükségletét megtermeli, de ezen kívül egy – számára anyagi biztonságot és függetlenséget is teremtő – életjáradékhoz is hozzájut. Mert hogy itt a történet a családi gazdálkodás folytonosságáról és megújításáról, a generációváltás elősegítéséről szól. Az európai agrármodell alapja ugyanis a családi, egyéni gazdálkodási modell. Ezt akarná stabilizálni. Tehát nem nagy latifundiumokat akar létrehozni tőkés társaságok révén, hanem azokat a kis, közepes egyéni, családi gazdaságokat akarja megerősíteni. Ezek „a jó gazda gondosságával\", önállóan gazdálkodnak, de amikor a piaccal kapcsolatba kerülnek, az összefog!
  ásuk, szövetkezésük segítése révén olyan méretet ér el, amiv
el versenyképessé teszi ezeket a kisebb mozaikokat a nagyokkal és a kereskedelmi láncokkal folytatott piaci versenyben.
 
 
 
Ehelyett az európai koncepció helyett alkalmazza a magyar kormány a földért életjáradék programot, ami a folyamat megszakításáról szól. Elveszi a földet, a létalapját a családnak. Bekerül a Nemzeti Földalapba. Most másfélmillió hektár van éppen a Nemzeti Földalap kezelésében, ami már a mai (300 - 2000 eFt/ha), de méginkább a várható földárakkal számolva sem akármekkora érték. És utána egy olyan eszközt alkalmaz, mint az úgynevezett „értékesítési egység\". Nem tudom, hallottak-e róla? Nagyon egyszerű kis eszköz, de a többséget abszolút biztosan távol tartja attól, hogy megszerezhessenek meghirdetett állami földeket. Borsodi az a példa, amelyben 4 település 80 helyrajzi számon szereplő földterületét 5000 hektáros értékesítési egységbe vonták össze 1,2 milliárd Ft körüli kikiáltási áron. Az a gazda, akinek a szomszédjában ebből az 500 hektárból pl. 5 hektár található, amivel megerősíthetn!
  é a birtokát, hát szóhoz sem juthat, mert csak az egészre együtt lehet ajánlatot tenni. Itt csak a legerősebb tőkés társaságoknak van egyáltalán esélyük arra, hogy ajánlatot tegyen. Egy egészen szűk körhöz koncentrálja tehát ezeket a földeket.
 
 
 
Mik a súlyosbító körülményei ennek a zsákmányszerző folyamatnak, ahol a nemzeti vagyonunk, az európai és hazai költségvetési forrásaink és az embereknél még meglevő vagyonelemek visszaszerzése, mint zsákmány szerepel?
 
 
 
Ehhez kicsit távolabbról kell a problémára néznünk, mert akkor értjük meg, hogy az, ami itt körülöttünk zajlik, az nem egyszerűen egy eredeti tőkefelhalmozás. David Korten, „A tőkés társaságok világuralma\" című könyve révén híressé vált közgazdász, nálunk pedig György Lajos mondja azt, hogy egyfajta modern kétpártiság van kialakulóban a világban. Nem politikai értelemben, hanem egy olyan modern kétpártiságról van szó, ahol az egyik oldalon állnak a globális tőkeérdekek – tegyük hozzá, helyi rezidensekkel együtt –, a másik oldalon pedig a helyi közösségek állnak. Közösség alatt értve mindenek előtt a legkisebbet, a családot. Látjuk, milyen támadások érik ezt az alapsejtjét a társadalomnak. A családot, a települési, helyi közösségeket, egy-egy térség közösségét, egy nemzetet vagy akár az Európai Közösséget is érthetjük közösség alatt.
 
 
 
Ez a kétpártiság – mondja tovább Korten és György – akkor válik igazán katasztrofálissá, ha az állam, amit a közösségek éppen azért hoztak létre, hogy saját közös érdekeink, környezeti és társadalmi, „ökoszociális\" szempontok mentén korlátokat állítson fel a tőke mozgása elé, hogy ne egyedül a tőkemegtérülés hatékonysága határozza meg a folyamatokat, nos, akkor van baj, ha ez az állam átáll a másik oldalra. Ott nagyon nagy baj van, és a közösségek védtelenné, kiszolgáltatottá válnak, a közös emberi értékek végveszélybe kerülnek.
 
 
 
Azt hiszem, hogy brutálisan épp ezzel szembesülünk Magyarországon. Sajnálatosan azt kell mondjuk, hogy a magyar kormány a globális tőke helyi rezidenseiből áll, akik a saját tőkeérdekeink mentén rendezkedtek be ebben az országban. Ebből kell kiindulnunk. Ez az én nem túl örömteli olvasatom szerinti diagnózisa a helyzetnek. A multik helyzetbe hozásáról szól a történet, akik megosztoznak a helyi rezidensekkel a közpénzekből megszerzett extraprofiton. Ez a helyzet nagyon komoly lehetőségeket teremt az eredeti tőkefelhalmozás folyamatában, tehát a globalizációs folyamat rásegíthet a dinasztiaépítő, eredeti tőkefelhalmozásra. Szerencsétlensége Magyarországnak és a magyar népnek, hogy ez a két folyamat egybecsúszott. Az eredeti tőkefelhalmozás már régen lezajlott Nyugat-Európában. Ott legalább „csak\" a globalizációval kell megküzdenie a helyi közösségeknek, a helyi társadalmaknak. Nálunk súlyosabb a helyzet. E!
  zért mondja az ember, hogy nincs hova hátrálnunk. Azt hiszem, a fal van mögöttünk és passzíroznak fel éppen bennünket erre a falra.
 
 
 
Nos mire jó, és hogyan használható a multi ebben a folyamatban? Mielőtt erre egy példát mondanék, a TV meg a sajtó kedvéért szeretném mindjárt előre bocsátani, hogy ha a következő tanmese valamiféle hasonlóságot mutatna a magyarországi viszonyokkal, akkor ez csak a véletlen műve lehet. Én egy olyan gondolatsort szeretnék elmondani, aminek meggyőződésem szerint semmi köze a magyar valósághoz, mégis talán érdemes elgondolkodni rajta. Tételezzük föl, hogy van egy dél-koreai tőkeérdekeltség, amely egy országban gumigyárat szeretne építeni. Mindegy neki hol, az a kérdés, hol ajánlanak többet. Tételezzük fel, hogy van egy ország, amely jó ajánlatot tesz. Annak az országnak a gazdasági minisztere a televízió nyilvánossága előtt kigurít egy gumiabroncsot és elmagyarázza a közönségének, hogy milyen jó lesz nekik, ha ez a tőkeérdekeltség az országukban telepedik le. Tételezzük föl, hogy megkérdezik tőle, tes!
  sék mondani, miért lesz az nekünk jó? Mi is az a hozadék, amit mi kapunk ennek révén? Azt mondja, hogy 1500 munkahelyet fog teremteni. Tételezzük föl, hogy ezek tényleg munkahelyek lesznek, és valóban az adott ország polgárai dolgoznak azokon a munkahelyeken. Attól most tekintsünk el, hogy esetleg ez sem igaz. Tételezzük föl, hogy van 1500 új munkahelyünk, és ez valóban érték egy közösségnek. Aztán megkérdezik, hogy tessék mondani, mibe kerül ez nekünk?
 
 
 
Erre először a gazdasági miniszter azt mondja természetes reflexszel, hogy ez nem tartozik rátok. Előbb megkötöm a megállapodást, aztán majd elárulom, hogy mibe kerül. Emlékeztetik a minisztert, hogy hát azért nem a saját magánvagyonát kockáztatja, a közös pénzünkről van szó, szíveskedjék már elárulni, hogy mégis mibe kerül ez nekünk, mert hogy mi adjuk össze ezt a pénzt, amiből ezt a tőkés csoportot támogatjuk. Kiderül akkor, hogy 20 milliárd, aztán azóta kiderül, hogy 25 milliárd ez az összeg, amibe nekünk 1500 munkahely kerül.
 
 
 
Jelentkeznének – teszem fel – ebben az országban a kis- és középvállalkozók, és azt találnák mondani, hogy ha egyszer a saját kormányunk tartaná őket annyira, hogy nekik adna ennyi közös forrást, akkor ők kb. ötször ennyi munkahelyet tudnának teremteni ugyanennyi pénzből.
 
 
 
Nos itt áll meg az ész, mert ez azt jelenti, hogy kb. 5 milliárd forintból létre lehet hozni átlagos viszonyok között ebben az országban 1500 munkahelyet. Ez azt is jelenti persze, hogy 20 milliárd extraprofit is keletkezik ezen a kis tranzakción, amit mi adtunk össze annak a tőkés társaságnak. Itt áll meg az ész, és nem mindegy, milyen nézőpontból – a közjó vagy a zsákmányszerzés szempontjából – vizsgáljuk a helyzetet. A közjó szempontjából értelmetlen 25 millirád Ft-ot adni a multinak 5 milliárd Ft-os hasznos teljesítményért. Inkább a saját vállalkozóiknak kéne lehetőséget teremteni ezzel a forrással, és ez a megoldás ráadásul ötször akkora hasznot hozna. A közjó szempontjából ez érthetetlen. De a zsákmányszerzés szempontjából ez egy abszolút logikus dolog. Nem véletlen, hogy 65 multinacionális tőkeérdekeltség „dübörögteti\" például Magyarországon a gazdaságot. A kis- és középvállalkozá!
  sok, a kisgazdaságok mennek tönkre. Nem csak a mezőgazdaságban, máshol is. De a zsákmányszerzés szempontjából teljesen logikus a dolog. Mert hogy a multikon keresztül a zsákmány könnyebben bekeríthető és rövidebb – ráadásul teljesen követhetetlen – az útja.
 
 
 
Hogyan lesz tehát a közpénzből magánvagyon? Úgy, hogy a multi 20 milliárdos extraprofitján megosztozik azokkal, akik olyan körülményeket tudtak teremteni, hogy ő ehhez a 20 milliárdhoz hozzájusson. Erre én egy Weisenberger nevezetű úrnak a tarifáját ismerem, aki 20 %-ról beszélt, hogy annyit kellene visszavinnie a minisztériumba. Bár a kis szélhámosok tarifája nyilván mindig más, mint a nagy szélhámosoké. De maradjunk egy ilyen Zuschlag, Weisenberger tarifánál, ennél a 20 %-nál. Ez azt jelenti, hogy ha 20 % jutalék jár annak, aki ilyen viszonyokat tud teremteni valakinek, ugye, az 20 milliárdos extraprofit esetén 4 milliárdocska. Hogy lehetne ezt észrevétlenül visszavenni, ha a pénzt szétszórnánk mondjuk 20 ezer saját kisvállalkozónk között? Reménytelen! Ebben már sok kis szélhámos belebukott. Az azonban, hogy Koreából mondjuk Limassolba, az adóparadicsomba, egy off-shore cégbe ki, milyen jogcímen, hova, mit utal, !
  ezt a világon senki nem tudja követni. Beton biztos a dolog. Azért említettem Limassolt, Ciprust éppen, mert – hadd ne mondjam – van egy olyan limassoli cég, amelynek – biztosan ez is a véletlen műve – igazgatójának a neve kísértetiesen hasonlít egy magyar miniszter nevére. De ez biztosan valaki más, hiszen fordítva is írják a nevét, tehát elől van a keresztnév. Nyilván nem ugyanarról az emberről van szó, „Gyurcsányi\" sem bizonyult Gyurcsány-nyal azonosnak, ezért mondtam én ezt a limassoli céget.
 
 
 
És itt még nem ér véget a dolog. Mert most már megvan a 4 milliárd, a sikerdíj (Tocsik óta ismerjük, hogy mi a sikerdíj, akkor tanultuk meg), ami azért nem egy kis összeg, de haza kéne valahogy hozni. Van erre megoldás. Be kell terjeszteni egy miniszterelnöki „reformcsomagban\" egy olyan adómódosítási tételt, ami arról szól, hogy ha valaki hazahozza a kintlévőségét és befizet 10 %-ot a közös kasszába, a kutya nem kérdezheti tőle, honnan van. Bocsánat, lefordítottam magyarra a törvényt, ami megszületett egyébként. Pedig hát valószínűleg 100 % a miénk, csak hát bizonyítsa ezt be valaki! A saját pénzünkből visszakapunk tehát 400 milliót. Föl lehet mutatni, hogy kérem szépen, megadóztattuk és adóbevételünk van a dologból, 3,6 milliárd azonban máris a magánkasszában van. Barátaim, a magánvagyonok gyarapodása e zűrzavaros viszonyok között elképesztő lehet. Ennek vagyunk a tanúi. Szétszakad a társadalom, !
  és elképesztő módon azt a demagóg szöveget is megengedik maguknak, hogy gondoskodj magadról, mert a közkassza üres, nem tudunk mi gondoskodni rólad, semmi sincs ingyen. Valószínűleg azért üres a közkassza, mert ilyen módon a közpénzek itt-ott kézen-közön elköltődnek. És ezt meg lehet tenni. Ennek a tanmesének persze a magyar viszonyokhoz semmi köze, ez egy példa volt arra, hogy ha valaki ilyesmiben gondolkodna, akkor milyen módon lehetne a közpénzt transzformálni magánvagyonná.
 
 
 
Tételezzük fel, hogy megkérdeznék a pénzügyminisztert, hogy tessék mondani, mennyi bevételre számítanak ezekből a 10 %-kokból. Erre azt mondaná a Parlamentben, hogy 100 milliárd bevételre számít első lépcsőben. Ez azt jelenti, hogy a tőke az 1.000 milliárd forintocska, amit valahogy haza kellene hozni. 100 milliárdot befizetnek, 900 milliárd marad. És az már magánvagyonként működik tovább. Erre jó a globalizáció, az eredeti tőkefelhalmozás során, ha a cél nem a közjó szolgálata ezekkel az akciókkal, hanem a zsákmányszerzés, a prédára vadászás és a legjobb, hogyha azt mások már összehordták. A nemzet vagyona és közös pénze erre kiválóan alkalmas. Nem a piacon kell vitézkedni, hanem ilyen módon lehet a legegyszerűbben, akár hetek alatt lebonyolítani ilyen tranzakciókat, és szert tenni mesés vagyonokra. Nagy tételben, gyorsan, követhetetlenül. Ez a lényege a dolognak. Talán azért ideges a társaság a Zus!
  chlágoktól és a Weisenbergerektől, mert a jéghegy csúcsán valami kilátszik a mocsok tengeréből. Nem mintha olyan nagyon fájna a fejük ezekért a kisstílű szélhámosokért. A sors fintora – hadd tegyen mindjárt hozzá – hogy mindezt baloldali retorikával teszik. Ennek pedig semmi köze nincs a baloldali értékekhez, a szociáldemokráciához vagy az esélyegyenlőséghez, vagy a társadalmi szolidalításhoz, a közjóhoz. És ezt nem én mondom. Hadd idézzem ide Szalai Erzsébetet. A Baloldali Értelmiségiek Társaságának egyik prominense, a Tardos iskola oszlopos tagja, amikor meglátta a második Gyurcsány-kormány első intézkedéseit és a Gyurcsány-csomagot, azt mondta, megpróbálom szó szerint idézni: a globális tőke átveszi a hatalmat Magyarországon. Szomorú, de erről a helyzetről valóban nekem is ez az olvasatom. Ezzel kell szembesülni, és jó, ha ebből indulunk ki.
 
 
 
Mi az ideológiai alapja ennek a „reformrablásnak\"? Az a szélsőséges neoliberalizmus, ami uralja ezt a mai kormánypolitikát. Ez egy szélsőséges, a világ számos térségében – a közjó szempontjából vizsgálva – katasztrofális következményekkel járó és megbukott szélsőséges liberális elképzelés. A versenyhatékonyság és a tőkemegtérülés, mint egyetlen kritérium a társadalom életében, ami eldönti, hogy mi maradhat. A profit, mint társadalomszervező erő.
 
 
 
Hadd hozzak ide erre egy példát. Mi lehet ennek a következménye a vidék társadalomára? Mi van a fejükben? Mire gondolhatnak? Mi lesz ezzel a társadalommal? Mit szánnak nekünk? Így is mondhatnám. Egyrészt a mai Magyar Nemzetben (január 31.) jelent meg Horváth Ágnesnek az a nyilatkozata, amelyben azt mondja, hogy „a világ a profitról szól\". Világos, hogy mi következik ebből. Aki nem tud megállni a terepen, aki nem tud ebben a versenyben az élre kerülni, annak el kell pusztulnia, útban van egyszerűen. Ezért akarja természetesen az egészségügyet is ebbe az irányba vinni.
 
 
 
Hadd olvassak most már fel a vidékről is valamit. Milyen következményei lesznek mindennek a vidékre, a vidék társadalmára? Mihályi Pétert szeretném ideidézni. Ő ennek a neoliberális iskolának egyik oszlopos tagja. Talán az ő neve nem annyira ismert, de ő az Államreform Bizottság egyik vezető szakértőjeként jelentősen hozzájárult például az „egészségügyi reform\" kidolgozásához. Amikor egészségügyi miniszter-csere volt, az ő neve is forgott, talán még a sajtóban is, mint potenciális miniszteré. Tehát nem egy őrült, aki a partvonalról kiabál be. Régen is voltak falubolondjai. Ezeket nagyon szerette a nép. Az én nagyanyáméknál, Somogyszobon is megvolt a mi saját falubolondunk. Az egy jóravaló, jó szándékú ember volt. Mondott nagy marhaságokat, még nevetett is rajta a nép, de szerette alapvetően. Itt nem arról van szó, hogy egy őrült bekiabál a partvonalról, mint a falu bolondja, hanem itt egy olyan ember !
  beszél, aki meghatározza, hogy merre van előre Magyarországon. A teoretikusok egyike. Talán mondok néhány olyan nevet, akikkel együtt Mihályi Péter „Utolsó esély\" címmel egy tanulmányt is közzétett. No, nem a választás előtt, hanem után. A társai ebben Csillag István, Bauer Tamás és Bokros Lajos voltak. Talán így akkor a „szellemi iskola\" jobban körvonalazható.
 
 
 
Nos mit mond Mihályi Péter a vidékkel kapcsolatban? Volt 2006. május 20-án egy kerekasztal-beszélgetés. Az volt a címe, hogy „Faluvég\". Jó cím. Ha megengedik, felolvasnék belőle. Nagyon tanulságos. Itt épp az oktatásról van szó. Lemásoltam, néhány példányban. Iitt fogok hagyni, és szíves figyelmükbe ajánlom. Érdemes osztogatni, hogy tudjuk, mi következik. Ne legyenek illúzióink. Mihályi Péter: „Az oktatással kapcsolatban sincs a racionalizációnak alternatívája. Ne zárjuk be az iskolákat a kis településeken? Az orvosi rendelőket is be kell zárni, a postát is. A biztosítók és a bankok már elvonultak onnan. A társadalmi dinamizmus a városiasodásból vagy a járásokká alakulásból áll. Az állam feladata – ezt nagyon figyeljük meg, mi az állam feladata ebben a felfogásban – hogy arra ösztönözze az embereket, mozduljanak el onnan, ahol vannak.\" Ugye ezt hallottuk átiratban Gyurcsány Ferenctől is. Menjen, k!
  i merre lát! Az a baj a magyarral, hogy röghöz kötött, nem mozog a szerencsétlen. Arra kell ösztönözni, hogy mozduljon onnan, ahol van. Mihályi folytatja: „Ha falun maradnak, a gyermekeik helyzetét rontják, mert a kistelepüléseken nem lesz rendes egészségügy, rendes közlekedés. Aki a kistelepülések érdekeit védi, valójában az ott élők és azok gyermekei ellen beszél.\" Idáig Mihályi Péter. Önsorsrontó, aki falun marad, így is lehetne mondani. Maga tehet róla, hogy ilyen helyzetbe került.
 
 
 
Az egyik vitapartnere Lányi András. Ő az Élőlánc Magyarországért mozgalom egyik vezetője. Andris az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen tanít, és időnként – ha már nem tud mit tenni – oda szokta láncolni magát, fákhoz és egyebekhez hogy megmentse a pusztítástól. Nagyon szeretem Andrást, tehát ezért merem ezt így fogalmazni. Ő érvel, hogy ebből baj lesz. Nem olvasom fel az egészet. Így fejezi be: „A kistérségekben gondolkodó Európában a kistelepülés, hála a közlekedési feltételek és a kommunikáció javulásának, nagyon is életképes. Kivéve, ha minden közszolgáltatást elviszünk onnan. Bizonyított, hogy az a falu, ahol az iskolát bezárják, megszűnik. Ugyanis a szülőkorú felnőtt lakosság 10 éven belül elköltözik.\" Mihályi Péter nem sokat magyarázza: „költözzön el!\" –mondja. Megkérdezi a vitavezető: „Szűnjön meg a falu?\" Mihályi Péter: „Persze. Középkori hagyomány, miért kellene fen!
  ntartani? Egész Nyugat-Európában nincs falu!\" (Itt egy zárójeles megjegyzés: valószínűleg a barátunk vagy nem járt Nyugat-Európában még vagy szándékosan hazudik vagy nem normális, vagy mind a három együtt. Bocsánat, hogy ezt mondom. Nem kell, csak Ausztriába menjen ki, nézzen szét a kistelepüléseken, hogyan él például a parasztság, és a parasztgazdaságok milyen állapotban vannak.) „A magyar települések többsége életképtelen.\" – mondja barátunk. Ne legyenek illúzióink. Ha ez az irány megy tovább, itt a vidéken kő kövön nem marad. Akár lesz, akár nem lesz új faluprogram, amit Gyurcsány Ferenc a lován ígért. Amit akkor ígért, amikor kilovagolt, mint Edward király, angol király, hogy megnézze, mit ér a Wales-i tartomány. Akármit ígért, az alapelvek itt vannak lefektetve. Ne legyenek illúzióink. Ha ez az irány marad, itt rövid időn belül a települések többsége végveszélybe kerül.
 
 
 
Mi az érdekháttér? A tőkés spekuláció, szabad tőkebehatolás előkészítése. Belátom: egyszerű az én olvasatom. Lehet, hogy tán túl primitív is a gondolkodásom. Mire megy ki ez a tőkés spekuláció? A földre elsősorban, mert hogy 2011-ben fel leszünk kénytelenek oldani a külföldiek földszerzési moratóriumát, az árkülönbség pedig mit sem, vagy alig változott ahhoz képest, mint amikor erre hivatkozva kértük a moratóriumot. Magyarországon keletről nyugat felé, az osztrák határ felé elindulva, 200 ezer forinttól 2 millió forintig változik a szántóterületek 1 hektárjának az ára. Átlépsz a határon, Bécs alatt 9,5-10 milliónál kezdődnek a földárak, ha van egyáltalán eladó föld. Egyszerű a dolog, ez a földár-különbség attraktívvá teszi az ilyen típusú befektetést. Érdemes erre spekulálni, az extraprofit ígérete eléri az ingerküszöböket. 5-10-20-szoros megtérülést ígér belátható időn, egy emb!
  eröltőn belül. Ez nagyon alkalmas erre a bizonyos dinasztiaépítésre. Vészesen közeleg a 2011-es földliberalizáció, ezért igyekszik a kormány földtörvény és minden egyéb módosítással, a Nemzeti Földalap és a vagyontörvény módosításával, hogy felgyorsítsa ezt a folyamatot. Még 2011 előtt saját spekulánsaink szeretnék megszerezni majd – amikor teljesen liberalizált lesz a földpiac – piacra dobni ezt a földvagyont. Akkora az extraprofit ígérete, hogy ezért már érdemes erre egy külön „projektet\" indítani, bocsánat, hogy ilyen „korszerűen\" mondom ezt a dolgot.
 
 
 
A másik háttérmotívum pedig: a piacaink megszerzése. Folyamatos a leépülés, piacszerzésről is szól a történet, amikor nem védjük meg magunkat a bejövő árúkkal szemben, ezzel tönkretesszük a saját parasztságunkat, és ha eltűnik a saját parasztságunk, akkor nincs is ajánlatunk más, mint befogadni mindent, ami jön, és utána lehet az árakat majd emelni. Ez egy bevett szokás, akinek tőkeereje van, az aláígér a többieknek, és amikor tönkremennek, utána monopolhelyzetben szabadon emelheti az árakat. Barátaim, ez a sorsunk, ha ezen az úton továbbmegyünk.
 
 
 
Egy harmadik dolgot is idehoznék. Ez a tér kiürítése. Különféle aspektusban felmerült már ez, hogy milyen jó hely is ez a Kárpát-medence. Még a globális klímaváltozás is – Láng professzor nyilván fog erről a következő előadáson beszélni – a hollandokhoz képest viszonylag kisebb problémákat okoz és meg tudjuk oldani magunk is. Ez egy nagyon kellemes, jó kis hely, Árpád jól kitalálta, hogy hova kell menni annak idején, a hollandokhoz képest, akiknek valószínűleg futva kell menekülniük, akár errefelé is. Nem véletlenek azok a spekulációk, én láttam olyan tanulmányokat, hogy adott esetben kik hova települnének be Magyarországra. Ez a térkiürítés komoly fenyegetés. Semjén Zsolték hozták nyilvánosságra azt a kormányelőterjesztést, ami azzal foglalkozik, hogy hogyan lehetne keletről ide majd az eltűnő magyarság helyébe 1 millió keletit aktív politikával betelepíteni. Valószínűleg ők lennének a nége!
  r munkások, a rabszolgák, akik dolgoznak, mert dolgozni is kell majd valakinek itt. Valószínűleg ezzel egybecseng Simon Perez kijelentése is, amikor azt mondta, hogy birodalmakat nemcsak katonai erővel lehet építeni, vagy a határok kitolásával, hanem kérem szépen, kellő tőkeerővel föl kell vásárolni őket. És Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot külön érdemesnek tartotta arra, hogy kiemelje. Kedves barátaim úgy látom, hogy egy új elit és egy új rabszolgaréteg van alakulóban. Aki pedig mindezt eltűri, az itt maradhat. 7 millióra teszik azt a magyarságot, aki esetleg itt maradhat a Kárpát-medencében. Tehát az érdekháttér kísérteties, hátborzongató. De nem teljesen elképzelhetetlen ez az összetétele az érdekeknek. Ilyen körülmények között útban vannak a helyi közösségek és a gazdatársadalom is. Fel kell számolni, el kell távolítani őket, ez egy világos stratégia. Úgy persze, hogy ők erről mit se !
  tudjanak, tehát lehetőleg ne vegyék észre. Higgyék el azt, hogy i
tt kérem, épp az „építkezés\", a „reform\" zajlik.
 
 
 
Furcsa ez a reformügy is. Most Gyurcsány davosi kijelentésére gondolok. Gyurcsány Ferencnek a reformról mindig az jut eszébe, hogy valamit tönkreteszek, valamit elveszek, elvonok. Az európai agrár- és vidékpolitika reformjáról nyilván az jutott eszébe, hogy a reform azt jelenti, hogy elvesszük a paraszttól a támogatást. Minek az neki, úgyis olyan magasak az árak. Megjegyzem, mondott már olyet korábban is, hogy mit akarnak ezek a parasztok. Hát mindegyik kap 2 millió forintot. Gondolkodtam, hogy honnan veheti ez a jóember, hogy épp 2 millió forintot kapnak ezek a parasztok. Akkor éppen az FVM-nek a költségvetése 400 milliárd Ft volt. Ha 200 ezer regisztrált gazdával elosztom, az pont 2 millió forint. Ez egy egyszerű logika, gondolom még ő is el tudja ezt az osztás végezni, ez nem túl komplikált dolog és könnyen megjegyezhető. Az államtitkára, Szanyi Tibor viszont azt találta mondani ugyanakkortájt, hogy kérem szépen, az agr!
  árpénzek több, mint 90 %-át kevesebb, mint 100 ember teszi zsebre. Ez szó szerinti idézett Szanyi Tibortól. Különféle sajtóorgánumokban megjelent ez a nyilatkozata. Tartok tőle, hogy igaza lehet. Nem arról van szó, hogy itt mindenki egyenlő módon részesedik a javakból. Nem az a kérdés tehát, hogy mennyi pénz jön ide, hanem hogy hova, kikhez kerül az. Persze, az sem mindegy, hogy mennyi jön. De azért lényeges kérdés, hogy hova kerül ezután ez a pénz. Tartok tőle, hogy Szanyi Tibornak igaza lehet, hiszen ő annak idején politikai államtitkár volt ott, ahol osztották éppen ezeket az agrárpénzeket. Valószínűleg tudja ő, hogy az igazság közelében jár.
 
 
 
Tehát a parasztság és a vidéki közösségek eltávolításának egyik eszköze az, hogy elvonom a forrásokat, egy szűk csoporthoz terelem azokat, tartok tőle, hogy Szanyi Tibornak volt igaza. Megnéztük az AVOP, az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programból hova kerültek a pénzek. 108 milliárd forintnyit fizettek ki 2006. december 31-ig. Van kérem szépen 208 ezer regisztrált gazda, akik a potenciális célcsoportot jelentik. Megkérdeztem a kormány képviselőjét is a Parlamentben: megtippelné-e, hogy hány emberhez jutott ez a szép summa? Nem nagyon vállalkozott. Vagy nem akarta elmondani vagy nem is tudta ő maga sem. A 208 ezerből 4044 db szerződés mentén költődött el ez a pénz. Ez kérem szépen az 1,8 %-a az összes élethivatásszerűen mezőgazdaságból élő gazdának. Egyáltalán nem arról van szó tehát, hogy 2 milliót kap itt mindenki. Osztószámnak jó a paraszt. Még az a szerencse, hogy ilyen sokan vannak, mert sokfel!
  lehet osztani a támogatásokat, és ki lehet mutatni, hogy ez az éhenkórász réteg viszi el a többiek elől a pénzt. Hát erről szó nincs. Itt arról van szó éppen, hogy távol tartjuk őket a forrásoktól, hogy eltávolítjuk őket, akik itt útban vannak nekünk.
 
 
 
Kik az érintettek? Egy-két adatot szeretnék azért erről is hozni. 706 ezer egyéni gazdaságot tart nyilván a statisztika, hogy lássuk a sokaságot, miről is beszélünk, amikor a parasztságról, vidékről szólunk. Közülük 8 ezer társas vállalkozás, tőkés társaságok. A nagyüzemek felső vezetése annak idején a bennfentes információk révén nagyrészt elvitte ezt a közös vagyont. Előfordul az is, hogy tagi részvényeket is osztottak. Időnként a tagoknak is adtak valamit, de nekik gyakorlatilag semmibe sincs beleszólásuk. Nyugodtan mondhatom, néhány ember vitte el ezt a bizonyos 7800 vagy 8000 társaságot, és most tőkéstársaságként, magánvagyonként működik ez a dolog tovább. Regisztrált ebből a 714 ezres sokaságból 208 ezer gazdaság, akik támogatásban is részesülnek, rendszeresen mezőgazdasági tevékenységből szerzik a meg a jövedelműket.
 
 
 
A törvényeik, amiket előkészítettek mind alapjaiban támadják meg az 1000 fő lélekszám alatti kis településeket, a kisközösségeket. Kedves barátaim nem tudom, hogy tudják-e, 1719 ilyen falu van. Az összes településünk száma pedig háromezer-kétszázegynéhány. Több mint a fele 100 fő lélekszám alatti! Mi fog itt történni? Mi fog itt történni, ha ez az irány tovább folytatódik? Mi lesz a faluval? Hova tűnnek onnan az emberek. Van program arra, hogy mit is kezdünk ezzel a sokasággal? Még egy-két adatot mondanék. Ezeken a településeken 743 általános iskola volt az elmúlt évben, teszem hozzá, mert 500 már közülük meg is szűnt. 311 vasútállomás van vagy volt ezeken a településeken. Mi lesz itt ezzel az országgal, ha ez folytatódik?
 
 
 
Milyen eszközöket használ a parasztság eltávolítására és a vidék felszámolására?
 
Miután a televíziós adás vége felé közeledünk, tényleg csak tézisszerűen egy-két dolgot sorolnék.
 
·         Az információ visszatartás: erről már tettem említést. Az informálatlan sokaság, nem tud a lehetőséggel élni. A lényege éppen az, hogy kevesen viszont tudjanak élni ezekkel a lehetőségekkel.
 
·         Forráselterelés, -visszatartás: erre utaltam már néhány példával.
 
·         Segítő hálózatok, az úgy nevezett szellemi infrastruktúra fölszámolása: ez egy alapkérdés. Falugazdász-hálózattól a labor hálózatig, ami a minőség ellenőrzést végezné, totális fölszámolás zajlik. Pedig hát szabadpiaci viszonyok közt például így, a minőségellenőrzéssel tudnánk megakadályozni a szemét áruk beáramlását.
 
·         Szakiskolák, szaktanácsadási központok fölszámolása. Egy 2006 nyarán született kormányrendelet előírja ezeknek a teljes fölszámolását.
 
·         Génbanki hálózat felszámolása, ami a biológiai alapjait jelenti a továbbélésünknek. Tápiószele, Gödöllő, az őshonos állományoknak a fönntartója.
 
·         Kutatóintézetek megszűntetése. Nem tudom, hallottak-e arról, hogy zajlik a gyümölcstermesztési továbbá a szőlészeti és borászati kutatóintézetek privatizációja, törzsültetvényeikkel, tokkal-vonóval együtt. Összevonja a kutatóintézeteket, és ingatlan spekuláció zajlik körülötte. Kiürítés nyilván, hogy ezekhez az ingatlanokhoz is hozzá lehessen férni. Meg a földhöz, ami hozzájuk tartozik, és ahhoz a szellemi értékhez, amit ezek az intézetek fölhalmoztak. Nem lesz mihez hozzányúlnunk, hogyha ezek eltűnnek. A konkurencia fölvásárolva meg fogja szüntetni ezeket az intézeteket, és utána teljes lesz a kiszolgáltatottságunk.
 
·         Az NFA a földértékesítési gyakorlatát már említettem: olyan értékesítési egységeket hozunk létre, hogy a paraszt, gazdatársadalom valóban ne tudjon ebből a földből részesülni.
 
·         Lejárató propaganda zajlik a parasztság ellen. Ez is része az eltávolításnak. Amikor azt mondja a miniszterelnök, kitől vegyem én azt a pénzt, ami parasztnak kell, a nyugdíjastól, a fiataltól, és bogarat ültet a fülébe, szembe fordítja egymással a társadalmi csoportokat. És ezek a csoportok azonnal elkezdenek gyanakodni: lehet, hogy azért ilyen alacsony a nyugdíjam, mert ez a büdös paraszt, ez az éhenkórász elviszi előlem. Ezt sugallja, ezt tudatosan fölhasználja a miniszterelnök
 
·         Az életképességi határokat is már szóvá tettem, most nem szeretném itt még egyszer szóba hozni.
 
 
 
Azt hiszem, hogy itt lassan be kell fejezzem. Hosszan lehetne még ezekről a kérdésekről és a helyzetről beszélni. Azt hiszem: egyfajta munkahelyi ártalom, hogy az ember egy egyetemen tanítva szeret sokat és részletesen érvelve beszélni. Azon azonban talán érdemes elgondolkodnunk, hogy ha egy ilyen diagnózist állítunk föl, milyen terápiát lehet erre kitalálni. Én azt gondolom, hogy anélkül, hogy most a részletekbe belemennék, kell egy legitimáció ahhoz, hogy egy új értelmiségi elit nekiállhasson az átalakításnak. Sajnos a választás az ismert okoknál fogva erre nem volt alkalmas. Választani ott lehet, ahol az informálás teljes körű. Erről szó nem volt, inkább fordított informálás történt. Tehát a magam részéről: bár türelmetlen vagyok, mert föl vagyunk passzírozva a falra, és nincs hova hátrálnunk, mégis elfogadom, hogy a váltáshoz és a zsákmányszerző bandák eltávolításához, egy új kormány megalakít!
  ásához legitimációra van szükség Európában. Ennek az eszköze a népszavazás. Semmi több, de azért ez is elég. Ha nincs legitimáció, nem lehet változtatni. Ehhez a nép kell. Nap mint nap megélem a Parlamentben azt a tehetetlenséget, hogy nincs erőnk a változtatáshoz. Pedig látja az ember a disznóságokat. Látja a megoldást is, hogy hogyan lehetne segíteni a bajokon. És nem tudsz változtatni. Időnként naiv módon érvelünk, mert azt hiszi az ember, így kívülről bejövén a Parlamentbe, hogy az a baj, nem értik. Azt hiszem, hogy ennél nagyobb a baj. Mások az érdekeik. Ezen csak úgy tudunk változtatni, ha alapvetően megváltoztatjuk az irányt. Ez a mai irány folytathatatlan ez a vidék társadalmára, a gazdatársadalomra, a parasztságra nézve egyaránt katasztrófához vezet. Ha itt ebben a körben legalább egy-két gondolatot sikerült hozzátennem a helyzetelemzéshez, a szemek felnyitásához és a megoldások kereséséhez, a!
  kkor már nem jöttem hiába.
 
 
 
Köszön szépen, hogy itt lehetettem. Köszönöm szépen a figyelmet.