Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kezdjük

2008.07.27

Go►    ®►

Mostanában többször olvasgattam Kozsdi gondolatait, de nem ezzel kezdődött, hanem 

Ezzel:Egy Kristálykoponya (muzeumban!?)                                 

 

 

 

 

És hozzá kapcsoltam ezt:A Lélek interfészeivel (0.072 gramm)

 

Nem tudom még, hogy közvetlen, vagy közvetett kapcsolat. Én úgy érzen Si02 is csabdába tudja ejteni.

 

 

 

2008-08-12
 --- Látok egy Kristálykoponyát, amelyik több kisebb kővel (valószinű koponyák azok is) együtt működésben, rendszerben itt helyezkednek el az országunkban és egy mértani alakzatot írnak le. Még pontosítanom kell, de talán egy ötszöget, középen pedig a fő koponya a hatodik. (Ezt még pontosítanom kell). Mivel nem csak egy pillanatra látom, azt mondhatom, hogy ezek a ketyerék állandó jelet adnak, állandóan működnek, vagyis már működésben lévő kristálykoponya háló irányítást érzékelek, látok a Kárpát-medence felett. Hogy ez mit jelent, vagy ennek mi a következménye arról most nem gondolkodtam, de ezt a hírt érdemes tudnotok. Ha másért nem azért, mert valamennyiünk tudatalattiját "kő" erősen stimulálja, ingerli az a frekvencia amin ők maguk közt kommunikálnak... (folyt. köv.)
-- PONTOSÍTÁS: Fő koponya, két altestületi és testületi-társ, valamint 5 további, amelyből egy még nem "él". Kört alkotnak de még nem ér össze, mert kapocs a még alvó koponya lesz, és akkor összeadódik az összes gyűrűben lévő fej ereje. Tehát 1 belső és 7 külső koponyát érzékelek, amelyből egy nem fut jelenleg. Alszik. Ami infót látok róluk, az az, hogy a kör összekötése várhatóan a jövő hét elején, közepén végbe megy és az lök egy komolyat "a mindenkin" (akinek szelleme érez vagy lát már vmit is). Ez felpörgetheti a cselekvéseinket. De már most is érezhető.
Azt gondolom a hétvégi írtó nagy vihar a kristálykoponyák beüzemeléséről szólt. És ahogy nézem valami elképesztő tudati hatalommal állunk szemben (ill. áll a mi oldalunkon). S mivel ezek akkor a mai Magyarországra vannak hangolva és kötve, kitalálhatjuk hogy munkájuk leginkább hol fogja éreztetni hatását. 
ANNAK AZ ÉJSZAKÁNAK A RETTENTŐ VIHAROS IDŐKÉPÉT A FÉNYKÉPEK KÖZÉ TETTEM (EGYÉB KATEGÓRIA)
--- Igy már értem, hogy miért volt helyes a földre tenni a Szent Koronát a Szikora János rendezte István királyban. Éreztem hogy helyes, de azt nem tudtam hogy miért? A válasz az lehet, hogy a Korona elvét, most ezek a koponyák vették fel és várhatóan képviselik is. Ne feledjük hogy a Magyar Korona ezer éve jogegyesítő korona volt (ujgur mágusok, kis-ázsiai beavatottak, római áldás, Gilgames vonal, stb. - ld. Domonkos érsek történetét a Fátyoln innen és túl c. könyvemben), vagyis bolygóirányítási jogkörrel bírt. S mivel a Hősök terén a lovasok bezárták a vezérek körét, (utalás a Vágtán elindult pár beavatottra - azóta derült erre fény...) így a programnak vége, és kell egy új. Ezt ebben a pillanatban nem a Szent Korona testesíti meg. Milyen érdekes, hogy első ízben nem a Koronára akarnak esküt tenni augusztusban. Hm. (Ne feledjük a mondást: megtörtént mert megtörténhetett avagy megtörténik, mert megtörténhet.) 
- A minap tanakodtunk ötvös barátommal azon mi lesz a Koronával, (azt tudtátok, hogy a Koronaőrség parancsnoka is ötvös ember?) de ezt még nem látni pontosan, azonban vannak tervek rá és semmiképpen sem megy ki a magyarság programjaiból, hiszen nemzeti jelkép, de e pillanatban úgy érzem a legerősebb (égi) jogi státusz a Koponya testületnél van, amely látható.

Subject: 2008.07.12

Amit ma éreztél, az már megindulhatott 6-8 hete.

 
 Akkor jött rám, hogy összerekjam Egedy-Kisfaludy
'elméleteket' a Koronával, Magyarsággal és a kristály,-aggyal,
 és....

 

Magyar osemlekezet:

elvben már tavaly okt. 13-án is mikor a koponyakonferencia volt a budai várban.

De akár korább is. Szoval kihez mikor ér el, de elfogadom hogy nem a héten indult. Ez is egy fázisa mondjuk az aktiválásuknak,

 

üdv

 2. Még mindig nem tiszta, hogy látásmódodban mik is ezek a koponyák, így nem érthető számomra, ahogy megfogalmaztad. Társadalmat képeznek... Ezek csak kvarckristályok - némelyik tisztább, némelyik jobban szennyezett.
- Társadalom. igen. De végrehajtók társadalma. Lelkük nincs, de tudatuk van, sőt ők maguk a tudat fenntartói. De nem elsődleges eredők, hanem közvetítők. Mivel a koponyákat mind hangolják születésükkor, így a hangoló személyiségét nagyban hordozzák. Vagyis személyiség jegyeket kapnak, emiatt lehet megszemélyesíteni őket, de a koponya nem bír lélekkel. Lélekhez vagy lelkekhez kapcsolódik. Továbbá mivel minden koponya kapcsolódni tud egymással, ezek egymással hálózatban vannak mint az internet. Maga a wikipedia ötlete is - SZERINTEM - egy koponyától ered, hiszen a wiki programozás elve pont olyan ahogyan a koponyákban lehet adatokat feltárni. De ma már tudott hogy a wiki-t is cenzúrázza vki, aki nem szeret olyan infókat magára tenni, amik esetleg igazak és neki nem tetszik..


  Szerintem a legnagyobb információtároló a Lélek!!!!!
Az, hogy csabdába zárja lehet, hogy nem jó ebben a formában.
A léleknek (olyan sűrű) nem akadály az anyagon 'átrepülni'.
A szilicium és a szén nagyon közeli, hasonló atom.
Rengeteg hegyikristály van. Valami különlegesnek kell lenni azokban amiket kicsiszoltak(tatak).

 

A Szilícium kristályokat nagyon sok területen használjuk, a számítógéptől a mobile lefon hangszóróján át az öngyújtóig. Egedyt a piroelektromossága érdekelte. Egy kísérletében a kristály összetörte a satut amibe befogta! (Aztán szokása szerint hallgat róla.)

 2008. 08. 10. 03:42A TŰZ időkigyó és alatta a VÍZ a multtervedésével
(lehet, hogy még a szöget
is megmutatja.ábra.

VÍZ és TŰZ
Ősi áprázolása.

Egedy Phutagoras a 'tudomány számára nem fontos' feljegyzéseit, rajzait tanulmányozta....

 

 

 

 

 

Kisfaludy:

Ezt azért csináltam meg, mert a szíriuszi hun rokonainktól kapott arvisúra lemezek egyikén (lásd a lenti képen a bal alsó kockát) a fotinó szerkezetéről súgtak valami érdekeset. Hogy mit, nos erre kellene rájönnünk. Ha valaki megtalálta a megoldást kérjük írjon az Eseményhorizontnak!

 Kép

 

 

 

 

Kép 

 

Ezt meg Én találtan az Avar motívumok között:

 

 

 

 

 

 

A Víz Ég! 

(Nekem 'valamiért' fenntartásaim vannak, de Tamás azt írta, hogy "nem feltétlenül Magyar nyelvű" akik 'kiemelkednek'.)

A Kicserélt Emberiség (?!??)


 

Számtai Lajos a pörzsölőben: Karácsony-Kerecsen

(Először reklám -azt kapcsold le!!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kép A Világtojásban születő Fény (Napisten) 2008. 09. 01. 09:28

Tűz és Víz
által létrejött
Világtojás.

 22h
Ahogy nézegettem, valójában a Világtojás egyben van, és keletkezése pillanatátó 'fúvódik' mint a léggömb. Először gyorsan, aztán egyre lasabban nő.

 2008.09.04:17h
Nem hagy nyugodni ez a kép (az Angyalforrásból való). Egyszerre jó is, meg nem is. A Világtojás eltörik és révbe érsz a zuhatag elött (ki tudja kinek a csónakjában) az árral.
 Ez a kép dezinformáció az 'ősemlékezetről' !!! 
Felejtsd el a őseid multemlékeit... Sogródj a (mai) árral, felejtsd el a multad táplálta Énedet... Sodródj az (mostani, nag globális tó táplálta) árral... És révbe érsz a szakadék elött ... És felkel a új nap.. És eloszlanak a felhők a fejed felett...

A nénydimenziós tér háromdimenziós 'árnyéka'.

Kép

 

Az un.'Fényemberek' négydimenziós lények!

http://angyalforras.hu/osi-civilizaciok/26-000-eves-ciklus-attekintese -ben.

Fénylények:
Valahogy nem stimmel -fordítási hiba is lehet.
A fény önmagában nincs, nemhogy lénnyé válna.
A fény összerendezett fotinóegyütes ami a szemünkbe érkezik.
A fotínó maga is tér, az energia (nem erő) második válfaja.
Az energia a térben keletkezett tér szimetriarobbanása során egy kocka szimetriával jellemezhető alakzatban stabilizálódott változat. Ezt nevezzük fénynek, ezt érzékeljük.

 


  A dávidcsillag a tér-hipertér kétdimenziós árnyéka.

 


  Az arvisura jelképe és a tér-hipertér közötti informásió áramlás. (ha ráviszed a kurzort - sajnos a hátsó képet nem tudom forgatni)

'Áttőrés' a boszniai piramisok elismertetésében! 2008.09.09. (sajnos a riport még nem érhető el)» »

Háromezer évvel ezelőtt vallási szertartások zajlottak a bolíviai Titicaca-tó partján, ahol egymástól kétórányi járásra aprócska szentélyek sorakoztak. »
Olyan kőszobrokat alkottak, amelyek egyik fele férfit, a másik pedig nőt ábrázolt !!!

  Cern
Rita-Bájos,Fel-Le,Alsó-Felső...Király!    "Kvark"

Az első c-kvark tartalmú bariont 1974-ben ezen buborékkamra felvételen fedezték fel. Mivel gyorsan bomlik, nem magát a részecskét láthatjuk, hanem a belőle keletkező részecskék impulzusaiból következtethetünk a lértejöttére. Jelenleg ezt Σc++-nak hívjuk.

 

 

Az Én CERN-em(aurora polaris)
Kép
Látványos fényjelenség, melyet a Föld mágneses terébe bekerült, és a felső légkörrel kölcsönhatásba lépő napszél okoz. Másképpen sarkifénynek is hívják.

 

 

 

 

 A GÖMBVILLÁM -->az egy 4 dimenziós 'tömlő' 3 dimenzióban csak két gömböt léthatunk belöle. (A megfigyelő csk egyet lát, a másik ki tudja hol van.) Anyagot visz el, vagy hoz.(Egedy)

Tachion -az 'eleje' gyorsabb mint a mutterjedése (fénysebesség)

2008. 09. 16. 21:19

ÁLOMARCU LÁNY

 

A csodák valósága

A csakra szanszkrit eredetű szó, kereket jelent.

"Oppert 1879-ben adta a dél-mezopotámiai turanoid (a magyar népcsaládhoz tartozó) magas kultúrájú népnek a sumír nevet. Azelőtt ugyanis az indoeurópai anyanyelvű tudósok egyértelműen turáni eredetűnek tartották mind a káldeus, mind a baktriai (újabban: elámi) kultúrát. Oppert a sumír nevet a tibeti mitológiából szedte elő, vagyis mesterségesen oda nem illő nevet ragasztott a magyar népcsaládhoz tartozás jelentésével már feltöltődött, ragozó nyelvet beszélő káldeus népre. A névváltás egyetlen indokául a trianoni diktátum tudományos előkészítése szolgálhatott."

 

 

 

Dimenziószál:
A részecskefraktálok nemtér-nemidőn át vezető rogalmas kapcsolata.
(fluidszálnak is hívják ;fluid=cspfolyós,folyékona). Ez A hatodik erő. A végtelenül gyors fizikai jelenségeknél fedezték fel a XX. század közepén. A végtelen sebességű, korlátlan távolságú információátvitel (én: számunkra) lehetőségét hordja magában. A hiperterekben (én:lásd fent a 'dávidcsillad alsó részét',ill iformációáramlás) és a nemtér-nemidőben is műlödik.( én ha a zengés szót használom erre is gondolok)

 

Kép

A kristálykoponyák titka

 

Oliver Shanti & Friends: Shaman

Music by Oliver Shanti: Shaman ...

Gayatri Mantra

 

 

 

Bud(h)a

 

Kép

 

Ez nem filozófia, ez menekülés:

 

 


 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Hiány?

(Sólyomfióka, 2008.09.25 09:26)

A szöveg nagyjából így szólt , a Paradicsomi tündérvilágról az üvegpalotáró, s arról milyen gyönyörű nyugalmas ez a hely , egyszer valaki nagyon mélyen maga alatt volt , s akkor megigérted neki , hogy majd egyszer elviszed egy nagyon szép helyre. s most lám a K.T. lapján láttad ezt megjelenni.No , nagyjából ennyi , ha jól emlékszem , mert siettem reggel és csak átfutottam a dolgokat.Amikor hazajöttem csodálkozva vettem észre , hogy már nincs fenn.Ezért kérdeztem , miért tünt el ? Érdekelt .

Ne fortyogjatok

(Beszélget, 2008.09.25 09:18)

Az nem tesz jót az egeszségnek :)
Tudom ,hogy van Beszélgetés2.
Tegnap nem volt időm most Körbenézek...

Hiány?

(Kinga, 2008.09.25 09:04)

Én azt a szöveget egy csatolt file-ból másoltam át, és én is meglepődtem az üres hely láttán, de azt én szerkesztettem oda véletlenül, valamit variálgattam a linkkel, mert rossz helyen volt, úgy látszik adódott némi csúszás belőle. Zsiannt nem kértem, hogy bármit is vegyen le, számomra nem tűnt fel, hogy hiányzik valami.
Valóban akartam Ilonának írni a Mag kérdésről, amit feltett, de annyira összetett és több oldalról megközelíthető, hogy nem akartam belebonyolódni, valaki biztos pár szóban el tudná mondani.
Nem tudok sajnos többet hozzátenni.

Eltévedve

(Sólyomfióka, 2008.09.25 08:50)

Szia Kinga. Nem veszed észre , hogy ez egy gumicsont? Nem tudok Neked részletesebb felvilágosítást adni , mert nevet ott sem írtál.Kérd el Beszélgettől az írásod , biztos meg van még.Engem pusztán csak az érdekelt , miért vettétek le .Ha publikus megírod , ha nem , akkor nem ,ennyi. A hiányt keresd : Mag-kérdés Ilona 2008.09.24. 13.28-kor most is ott van egy kb. 7cm-es üres hely . Baráti üdvözlettel .S.fióka

Eltévedve

(Kinga, 2008.09.24 23:36)

Bocs, nem értem. Kettőtök közül ígértem valakinek?
Általában emlékszem, de néha kiesnek dolgok. Elmondhatod. Az itteni törölt rész kiesett.
A másik oldalon,meg nem látok hiányt, s az igaz, amit ott írtam.

K.Palota

(Sólyomfióka, 2008.09.24 22:55)

Nem célzás nem értem miért veszed annak . A CÉLZÁS AZ AMIRE HOMÁLYOSAN UTALNAK. Én konkrét dolgot írtam . Itt volt erről szó , ami le lett törölve. Te is tudod , gondolom mit írtál . Ezen az oldalon hárman vallottunk. Az lett letörölve , s ott igértél egy szép helyre vivést v.nek. Ha nem így volt , akkor én értettem félre, de ezt nem nagyon szoktam.Akkor talán el is mondhatod miért vettétek le .

Kristálypalota

(Kinga, 2008.09.24 22:33)

Ha rám gondoltatok és a név érdekel ezzel kapcs:
Sz. nevű zegi csajról van szó.
De nem értem pontosan a célzást

Áthidalás

(Sólyomfióka, 2008.09.24 22:12)

Ha innen mész át Zsian lapjára , kat felül a Beszélgetésre.A Te oldalad még a régit rögziti , de már megnyílt az új.Ott van Ilona magkérdése , azután egy nagy űr , ott volt ez a bejegyzés , azután következik , Kinga második írása.

Séta

(Sólyomfióka, 2008.09.24 21:57)

Ezt nyílván az Ő kérésére vette le Zsian. Délelött írta , kérdezd meg tőle , mit írt , és mire gondolt . Ő nem írt nevet , csak a kristálypalotával kapcsolatos dolgot . Ha én most leírnám , nyílvánvalóvá válna , amit Ő nem akart , s ezért én sem tehetem. K.T. -t OLVASD EL , ÉRDEMES . Én délelött olvastam, de egésznap jókedvem lett. ( annyit röhögtem )

Séta

(Beszélget, 2008.09.24 21:05)

"hogy ezt a " sétát " ( utólag jöttél rá ) nem kellett volna feltenned"
Ezt most nem igazán értem! milyen séta -utólag?
Mindenesetre 23-1 -an megnéték.
Levették Kinga írását? mivolt benne?
A KÓD-hoz dondolom tamás írását kell elolvanom...

Kód

(Sólyomfióka, 2008.09.24 17:39)

Vajon mi lesz azokkal a szegényekkel akik nem kérnek kódot ?Nem maradhatnak itt? A kódosok fognak rajtuk uralkodni ? Vagy egyszerűen száműzetésbe vonúltatják őket a Galaxis legkoszosabb sarkába ? Millió , millió , megoldatlannak tűnő probléma. Itt vagyok , például Én , soha nem állok be a kötelező sorba. Soha nem hagyom magam uniformizálni , és soha nem akarok olyan lenni mint a másik . Ó , jaj , mi lesz velem ?

Helló

(Sólyomfióka, 2008.09.24 17:18)

Sziasztok , megjöttem . Volt egy kis dolgom. Kedves Beszélget , valami történt az oldalon- vagy - lal, mert kb:15 másodpercig tartott mire beléphettem. Meglepődtem mert mindig , mindenhova pik-pak be tudok lépni. " Csak nem a sötét oldal szórt valami varázsport ? " Vagy talán a Galaktikus Nagy Tanács ily módon fejezte ki rosszallását az írásod miatt ? nekem nagyon tetszett. Erre mondjuk én is írhattam volna .

Kik ezek?

(Sólyomfióka, 2008.09.23 21:29)

Szerinted ?Gondolom ha tarkák , lesz benne minden .Nem vagyok túl tájékozott ebben mostanában .De , úgy gondolom , hogy ismét a melegek és a a a hát a kisebbség. Na , megoldottam , nem kellett leírnom , nehogy valakit is megbántsak.

Kik ezek?

(Beszélget, 2008.09.23 21:00)

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=235473

itt vagyok

(Sólyomfióka, 2008.09.23 20:45)

csak kikellett ugranom , mert jelzett a Messenger. Egy barátom hivott .

Hoppá 3-an vagyunk

(Beszélget, 2008.09.23 20:41)

Kinga,ha megnézted leveszem.<--pont

Megnéztem

(Beszélget, 2008.09.23 20:38)

Megnéztem a mokkát.
Párthadseregrő szó se lehet!!!! -ezt már meg kellet hogy tanuljuk. Itt a cél nem szentesítheti az eszközt.
(Szerintem Fürj Lajos is így gondolkodik, de utána nézek.)
CR -könnygáz(ba) értem.

Jelen

(Kinga, 2008.09.23 20:35)

Leveheted, amit le szeretnél.

CR-ről

(Sólyomfióka, 2008.09.23 20:23)

A CR-ről én is tegnap olvastam. Mindenhol be van tiltva , itt úgylátszik ezt is szabad. Posta Imre most küldte be vegyelemzésre.Annyit tudnak róla , hogy tüdővizenyőt okoz .Mivel a házak miatt meglehetősen zárt térben történt elég veszélyes lehet.De , hogy az volt-e még nem 100.

Tűzparancs

(Beszélget, 2008.09.23 20:15)

Tamás azokró tud, akik Őt olvassák. Már maga a veszély ismerete is kiválthat vegetatív 'dolgokat'.
Megint Kinga kéne -hányan fordultak orvoshoz ilyen panaszokkal 'tudatlanul'.
Nem tudom mi az a CR.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11

Következő »